Krausz Ferenc, Nobel-díjjal és Magyar Corvin-lánc kitüntetéssel elismert fizikus, a Magyar Corvin-lánc Testület tagja vette át a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök Krausz Ferencnek, Nobel-díjjal és Magyar Corvin-lánc kitüntetéssel elismert fizikusnak, a Magyar Corvin-lánc Testület tagjának adta át a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-ai állami ünnepség alkalmából a Sándor-palotában megtartott díjátadó ünnepségen. Méltató beszédében kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.
A köztársasági elnök hozzátette: Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.
A fénysugár, amellyel Krausz Ferenc világít, egy eddig teljesen ismeretlen dimenziót tesz láthatóvá. A felfedezés életeket menthet az orvoslásban, megújíthatja a fizika és kémia számos tételét, elméletek újragondolására késztet más kutatókat, mozgásba hozza a világot – hangsúlyozta.
Az államfő hozzátette: mindez azért következhetett be, mert volt valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott.
„Sikere világsiker, és minket, magyarokat is magasba emel” – mutatott rá Dr. Sulyok Tamás.
Emlékeztetett: sok magyart ismerünk, akit tudása, tehetsége és szorgalma emelt magasra, akinek sikerült akadályokat leküzdenie. Alkotásaikkal, találmányaikkal fontosak lettek hazánk és sokak számára, a legmagasabbra azonban csak kevesen érhettek el.
Ők azok, akik világhódítók a tudományban, akik előrébb viszik az emberiséget, akik dicsőséget szereznek a magyar névnek. „Mai kitüntetettünk ilyen ember” – hangsúlyozta, hozzátéve: eredményeinek köszönhetően az emberiség sorsát formáló kérdésekben előrébb léptünk.
Mindehhez társul a haza iránti szeretete, külföldön is megmarad magyarnak, segíti a jövő magyar kutatóit, magyar tudósait és felelősséget visel a magyar tudományos életért – méltatta az államfő Krausz Ferencet.
A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie.
Krausz Ferenc elmondta: a csapat célja lerakni a jövő megelőző orvoslásának alapjait, hogy egy mainál sokkal hatékonyabban működő egészségvédelmet tudjanak nemcsak Magyarországon, hanem reményeik szerint az egész világon létrehozni.
Az eseményen részt vett Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Corvin-lánc Testület elnöke és Marton Éva, a Magyar Corvin-lánc Testület elnökhelyettese, továbbá Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János korábbi államfő és házastársa, Pintér Sándor belügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Forrás: hirado.hu