Martonyi János

(Kolozsvár, 1944– )

Széchenyi-díjjal, a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéssel elismert jogász, diplomata, professor emeritus

Magyar Corvin-lánc kitüntetés: 2018. február 12.

„Minden változás mellett, amelyen a világ keresztülmegy, a lényeget, az embert, az ember legfontosabb közösségeit, mindenekelőtt a nemzetet, a nemzeti összetartozás érzését és élményét, az emberiség történelmét, értékeit, erkölcsi normáit, és ezek eredetét illetően nem változik.”

Fotó: kormany.hu

Életútja

1944. április 5-én született Kolozsváron. 1967-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1989–1990-ben privatizációs kormánybiztos.

1990-től a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, majd 1991–1994 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. 1990–1991-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának alelnöke. 1994–1998 között a bruges-i és natolini Európa Kollégium, 1996-ban a Közép-európai Egyetem vendégtanára.

1994–1998, majd 2002–2009 között a Martonyi és Kajtár, Baker & McKenzie Budapest nemzetközi ügyvédi iroda ügyvezető partnere és az ügyvédi iroda európai tanácsának tagja. 1998–2002 között az első Orbán-kormány külügyminisztere. Minisztersége alatt haladtak előre az európai uniós tárgyalások, és lett Magyarország a NATO tagja. 2010–2014 között a második Orbán-kormány külügyminisztere. Az állam- és jogtudományok kandidátusa, habilitált egyetemi tanár. 1999 és 2009 között a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, 2014-től professor emeritus. Korábban tanított a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vendégprofesszora.

Munkássága

Az ICSID (International Centre for Settlement of Investment Disputes / Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja) választott bírói testületének tagja. 2017-ben az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának elnöke. Számos könyv, esszé és cikk szerzője a nemzetközi kereskedelmi jog, az európai integráció, a közép-európai együttműködés, a geopolitika és a nemzetközi kapcsolatok témakörében.

1996-ban alapítója, 2002–2008 között elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek. 2014-től 2024-ig a Demokrácia Központ Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL) igazgatóságának tagja. A Kék Bolygó Alapítvány és a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának tagja. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (European Academy of Sciences and Arts) tagja.

Főbb művei: Európa, nemzet, jogállam – 1998; Mi és a világ – 2015; Nyitás és identitás – Geopolitika, világkereskedelem, Európa – 2018; Nemzet és Európa – Emlékirat helyett – 2021; angolul Nation and Europe – 2023; franciául La Continuité de l'Histoire – 2024.

Díjai és kitüntetései

2003 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal

2016 – Széchenyi-díj

2018 – Magyar Corvin-lánc

2019 – Antall József-díj

2022 – a Magyar Batthyány Alapítvány Batthyány Lajos-díja

2024 – a Magyar Érdemrend nagykeresztje

 

Számos más külföldi – francia, brit, osztrák, lengyel, belga, bolgár és japán – kitüntetés.