A Magyar Corvin-lánc Testület Corvin Szalon sorozatának márciusi rendezvényén Lovász László professzor, a Magyar Corvin-lánc Testület tagja, Abel-díjas matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábban két cikluson át elnöke A tudomány és a művészetek kapcsolata című Corvin Szalon estjére került sor 2026. március 31-én, a Roheim-villában.
A vendégeket Prof. emer. K.s. Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, a Magyar Corvin-lánc Testület elnökhelyettese, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja köszöntötte. Beszédében méltatta Lovász László professzor munkásságát és kiemelkedő tudományos eredményeit, hangsúlyozva azok nemzetközi jelentőségét, majd a matematika és a zene közötti párhuzamról beszélt. Saját művészi tapasztalataira támaszkodva arra mutatott rá, hogy e két terület hasonló elveken alapul, hiszen mindkettőben meghatározó szerepe van a szerkezetnek, az arányoknak és a belső rendnek. Kiemelte, hogy a zene értelmezése és megszólaltatása során ugyanaz a fegyelmezett, rendszerszerű gondolkodás jelenik meg, amely a matematikában is alapvető.
Lovász László a Lehet-e szép a matematika? című előadásában, amelyet a 2026. március 13-án elhunyt Prof. Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, a Testület tagja emlékének ajánlott, azt vizsgálta, miként jelenik meg a szépség a matematikai gondolkodásban. Előadását több klasszikus gondolat felidézésével alapozta meg. Godfrey Harold Hardy megfogalmazását említve hangsúlyozta, hogy a matematikus alkotása – a festőhöz vagy a költőhöz hasonlóan – csak akkor tekinthető értékesnek, ha szép, azaz a gondolatok harmonikusan illeszkednek egymáshoz. Bertrand Russell nézeteire utalva rámutatott arra is, hogy a matematika sajátos, „hideg és kemény” szépséggel rendelkezik, amely a legmagasabb művészetekhez mérhető. A fizikusok közül Richard Feynman véleményét említette meg, aki szerint a természet mély szépsége a matematika nyelvén ragadható meg, míg Ludwig Boltzmann szkeptikusabb álláspontját is ismertette, érzékeltetve, hogy a „szépség” kérdése a tudományon belül sem egyértelmű.
Az előadás egyik központi gondolata az volt, hogy a matematikai szépség többféle formában jelenhet meg: az elegáns bizonyításokban, a váratlan összefüggések felismerésében, valamint az egyszerű, de mély struktúrákban. Ennek kapcsán bemutatta a matematikában gyakran használt „elegancia” fogalmát, amely nem pusztán esztétikai, hanem módszertani értékmérő is. Példaként említette, hogy a matematikusok gyakran a „legelegánsabb bizonyítást” keresik egy-egy tételre, ez is mutatja, hogy a szépség szempontja a tudományos gondolkodásban is jelen van.
A geometriai és természeti formák kapcsán a sík lefedésére szolgáló mintázatok – például háromszögek, négyszögek és bizonyos ötszögek általi lefedések –, valamint a Penrose-féle kövezések példáján keresztül mutatta be Lovász professzor, hogy a matematikai struktúrák egyszerre hordoznak szabályszerűséget és esztétikai értéket. Az ilyen mintázatok a valóságban is megjelennek, például kvázikristályok formájában, ami a matematika és a természettudományok kapcsolatát is érzékelteti.
Ezt követően a klasszikus arányrendszerekre – így az aranymetszésre – tért ki, amelyet a művészetben és az építészetben a harmónia egyik alapelvének tartanak. Megjegyezte, hogy a legendák szerint Hippaszosz görög tudós bizonyította be, hogy az aranymetszés irracionális. Rámutatott, hogy az ilyen arányok mögött matematikai törvényszerűségek állnak, és nemcsak esztétikai jellegük van, hanem a matematikai összefüggések felismerésében is szerepet játszanak. Végül a matematikai modellek gyakorlati jelentőségét is érintette: a bolygópályák leírása például az ellipszisek segítségével nemcsak tudományos áttörést jelentett, hanem konkrét alkalmazásokkal is járt, például a navigáció területén. Ez jól mutatja, hogy a matematikai szépség és a gyakorlati hasznosság nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő szempontok.
A program második előadásában Prof. Laczkovich Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a matematikai tudományok doktora Werckmeister-harmóniák címmel a zene és a matematikai gondolkodás kapcsolatát vizsgálta. Kiindulópontként Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényére és annak filmes feldolgozására utalt, majd a temperált hangolás kérdésén keresztül mutatta be, hogy a zenei rendszerek mögött matematikai problémák és szükségszerű kompromisszumok állnak.
Előadásában ismertette a hangközök matematikai alapjait: rámutatott, hogy a tiszta hangközök egyszerű számarányokon (például 2:1, 3:2) alapulnak, ezek azonban nem illeszthetők össze teljesen következetesen. Innen jutott el a temperált hangolás kérdéséhez. Beszélt az oktáv felosztásáról és arról, hogy a tizenkét egyenlő félhangból álló rendszer matematikai közelítés eredménye, amely a gyakorlatban alkalmazható.
Az előadás történeti ívet is felvázolt az ókori zeneelmélettől Andreas Werckmeister munkásságáig, és rámutatott, hogy a hangolás kérdése a matematikai pontosság és a zenei gyakorlat közötti viszonyként értelmezhető.
Az estét klasszikus zenei műsor zárta. Az ígéretes jövő előtt álló egyetemi hallgató, Szabó Ágoston bariton előadásában Felix Mendelssohn Bartholdy Auf Flügeln des Gesanges, Gaetano Donizetti Don Pasquale című operájából a „Bella siccome un angelo” (Malatesta áriája), Wolfgang Amadeus Mozart Abendempfindung an Laura című dala, valamint a Le nozze di Figaro című operából a „Hai già vinta la causa” (Almaviva gróf áriája) hangzott el. Zongorán közreműködött Gyökér Gabriella.
A Corvin Szalon est ezúttal is megerősítette: a tudomány és a művészet nem elkülönülő világok, hanem ugyanannak az emberi törekvésnek két, egymást gazdagító megnyilvánulásai.